Bulgária felszabadulását ünnepelték a miskolci bolgárok

Március 1-én a bolgár nép török uralom alóli felszabadulásáról emlékeztek meg a miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában. Az eseményt különlegessé teszi, hogy az iskola épületében 1929 és 1945 között működött a Miskolcon élő bolgárok anyanyelvi iskolája és kápolnája.
Az esemény kezdetén Valcsev Ivanov János, a miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szólalt fel, aki kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy minden évben megemlékezzenek közösségük neves napjairól. Az elnök kifejezte köszönetét Badány Lajosnak, Miskolc alpolgármesterének, amiért képviselte a várost az ünnepségen.
Ezt követően a magyarországi bolgárok parlamenti szószólója, Varga Szimeon mondott köszöntőt. Megemlítette, hogy hosszú évek óta hagyomány a bolgárok számára, hogy megemlékezzenek a felszabadulásukról, illetve megtartsák március elsején a tavaszköszöntő ünnepüket is. Emellett köszönetet mondott Miskolcnak, amiért évtizedek óta támogatja a városban élő bolgár közösséget.
Ezt követően Hriszto Polendakov, a bolgár nagykövet, anyanyelvükön köszöntötte a megjelenteket, melyet Varga Szimeon tolmácsolta a magyar vendégeknek.
 
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by studio7designs

Minden jog fenntartva 2014 © bolgarszoszolo.hu

Magyar-Bolgár barátság